A műtéti technika egyszerűsítése és a korrekció hatékonyabbá tétele céljából kifejlesztettünk egy új típusú, a CD elvén alapuló rendszerekkel kombináltan alkalmazható kiegészítő háti implantátumot.
A CAB jobbos, balos és szimmetrikus kivitelben, 3–3 méretben áll rendelkezésre. Az aszimmetrikus CAB lényege, hogy a háti csigolyák processus transversusainak basisán egyidejűleg kétoldalon ellentétes irányban támaszkodva a görbület szinkronizált háromdimenziós korrekcióját valósítja meg, ezen belül is jól kontrollálható derotációval. Szimmetrikus változata a végcsigolya lehorgonyzására, illetve sagittalis síkú korrekcióra és rögzítésre szolgál. A CAB hosszanti rudakhoz való rögzítése egy speciális összekötő idom segítségével történik.
A fejlesztő munka 1992 óta tart. A mechanikai tesztelések, boncolások és biomechanikai vizsgálatok után eljutottunk a klinikai próbálkozás stádiumába. A műtéti instrumentálás sémája a horgok geometriájából következően nagyon egyszerű. A jobbos és balos szimmetriájú horgok szembeállítása a háti görbület apicalis csigolyájától cranialisan illetve caudalisan lehetővé teszi, hogy az ellentétes irányú billenés azonos irányú egyidejű derotációval történjen.
2007 szeptember és 2013 január között 53 beteg scoliosis műtéténél használtunk Sanatmetal-CAB implantátumokat, akik korábban gerinc korrekciós műtéten nem estek át. 4 esetben a hátsó feltárást ventralis felszabadítás és több hetes halo húzatás előzte meg. 3 esetben alkalmaztunk a CAB horgok mellett SCS horgokat, 9 esetben pediculus csavarokat és 4 esetben egyidejűleg SCS horgokat és pediculus csavarokat. 2009-től állnak rendelkezésre lumbalis CAB horgok, így az utóbbi 33 esetben kizárólag CAB horgokat alkalmaztunk. Az átlagos preoperativ Cobb szög 60,8° (28°-118°), míg a radiológiai fekvő törzshajlításos (ún. bending) tesztek során a betegek konvex irányba dőlésekor az átlagérték 37,9° (4°-114°) volt. A páciensek életkora a műtét idején 17 (11-45) év, az átlagos utánkövetési idő 26,8 (2-63) hónap volt.
Eredmények: A feldolgozás idejéig minden beteg elégedett az eredménnyel, fájdalom, korrekciós veszteség, implantátum tönkremenetel vagy infekció nem fordult elő. Az átlagos postoperativ Cobb szög 26,1°-ra csökkent. Mindezen adatok alapján kiszámítottuk a CCI-t, aminek értéke 3,12 (0,63-54,00) lett.
A CAB implantátumok alkalmazásához csak néhány speciális műszerre van szükség. Az alkalmazott műszerek leginkább a szerint csoportosíthatóak, hogy a műtét mely fázisában, melyik művelet végzésében játszanak szerepet. A gerinc feltárása az alap gerincsebészeti műszereken túl egyéb speciális műszer használatát nem igényli.
Csernátony Z, Kiss L, Manó S, Hunya Zs. Our experience and early results with a complementary implant for the correction of major thoracic curves. European Spine Journal. DOI: 10.1007/s00586-013-2698-4.
Anyaintézmény:
Debreceni Egyetem ÁOK Ortopédiai Tanszék
Cím:
H-4032 Debrecen
Nagyerdei krt. 98.
Telefon:
+36 52 411 717/56983
Fax:
+36 52 255 814
E-mail:
biomech@med.unideb.hu