A Biomechanikai Laboratórium már a kezdetektől részt vett anyagvizsgálatokban, illetve különösen a humán csontokon végzett szerkezetvizsgálatokban, majd a 2003-as év nagy fordulatot hozott, amikor is egy pályázati támogatás révén beüzemelésre került a laboratóriumban egy Instron 8874 típusú biomechanikai anyagvizsgáló berendezés. Az eszközzel alkalmunk adódott az eddigi biomechanikai vizsgálatok mellett olyan szabványos anyagvizsgálati tevékenység bevezetésére is, amely a megfelelő minőségirányítási rendszer folyamatos kiépítése mellett felvetette az akkreditálás lehetőségét is.
2005-ben nyílt lehetőségünk a mérési tevékenységeink akkreditálására egy GVOP pályázatnak köszönhetően, és a Biomechanikai Anyagvizsgáló Laboratórium is ebben az évben létesült mint a Biomechanikai Laboratórium alegysége abból a célból, hogy az akkreditálandó anyagvizsgálati tevékenység a teljes adminisztrációs és minőségirányítási rendszerével élesen elkülöníthető legyen a Laboratórium többi tevékenységétől.
Az Anyagvizsgáló Laboratóriumban elsősorban kutatási tevékenység folyik: különféle biomechanikai jellegű kísérletek, mérések, vizsgálatok. Emellett akkreditált tevékenységeinkhez kapcsolódóan külső megbízásokat is teljesítünk.
További információkat a berendezésekkel kapcsolatosan a Felszerelés menüben találja meg.
A Biomechanikai Anyagvizsgáló Laboratórium az MSZ EN ISO 17025 szerinti minőségirányítási rendszert üzemeltet. Az alábbi táblázat szerinti vizsgálati tevékenységét a Nemzeti Akkreditáló Testület 2007-ben akkreditálta. Az akkreditált vizsgálatok listája: Vizsgálat
Fémek. Szakítóvizsgálat. 1. rész: Vizsgálat szobahőmérsékleten
Hőre lágyuló műanyag félkész termékek hegesztett kötéseinek vizsgálata. 2. rész: Szakítóvizsgálat
Műanyagok. A húzási tulajdonságok meghatározása.
Műanyagok. A nem pórusos műanyagok sűrűségének meghatározási módszerei. 1. rész: Bemerítéses módszer, folyadék-piknométeres módszer és titrálásos módszer
Műanyagok. A nyomási jellemzők meghatározása
Műanyagok. A hajlítási jellemzők meghatározása
Műanyagok. A húzási tulajdonságok meghatározása. 2. rész: A fröccs- és extrúziós műanyagok vizsgálati feltételei
Műanyagok. A húzási tulajdonságok meghatározása. 3. rész: A fóliák és a lemezek vizsgálati feltételei (ISO 527-3:1995)
Műanyagok. A húzási tulajdonságok meghatározása. 4. rész: Az izotropikus és az ortotropikus szálerősítésű műanyag kompozitok vizsgálati feltételei (ISO 527-4:1997)
Műanyagok. A húzási tulajdonságok meghatározása. 5. rész: Az egyirányú szálerősítésű műanyag kompozitok vizsgálati feltételei (ISO 527-5:1997)
Műanyagok és a gumik Shore-keménységének meghatározása
Gerincimplantátum statikus és ciklikus jellemzőinek meghatározása
Külső csontrögzítők vizsgálata
Gerincimplantátum vizsgálata vertebrektómiás modellben
Gerincsebészeti komponensek vizsgálata
Velőűrszegek vizsgálata
Csontlemezek hajlítóvizsgálata
Csavar implantátumok vizsgálata
Szabvány
MSZ EN ISO 6892-1:2010
MSZ EN 12814-2:2000
MSZ EN ISO 527-1:2012
MSZ EN ISO 1183-1:2013
MSZ EN ISO 604:2003
MSZ EN ISO 178:2011
MSZ EN ISO 527-2:2012
MSZ EN ISO 527-3:1996
MSZ EN ISO 527-4:1999
MSZ EN ISO 527-5:2009
MSZ EN ISO 868:2003
ASTM F 1798-13
ASTM F 1541 – 02 (2015)
(A7 fejezet)
ASTM F 1717-15
ASTM F 2193-14
ASTM F 1264-14
ASTM F 382-14
ASTM F 543-13e1
Anyagvizsgálati partnereinkről a referenciák szekcióban olvashat.
|
Anyaintézmény:
Debreceni Egyetem ÁOK Ortopédiai Tanszék
Cím:
H-4032 Debrecen
Nagyerdei krt. 98.
Telefon:
+36 52 411 717/56983
Fax:
+36 52 255 814
E-mail:
biomech@med.unideb.hu